Évzáró vacsorával búcsúztattuk el a 2016-os évet

img_49902016 eseményekkel és eredményekkel teli év volt a Dojo életében. 3 jitsuka vizsgázott a dojo keretein belül 6. kyu és zöld öv fokozatokra, 3 társunk vett részt a tavaszi és az őszi országos vizsgákon, ahol kék öv, barna öv és 1. kyu fokozatokat szereztek. Továbbá Dojonk 3 fekete öves tanítvánnyal gazdagodott a nyári tábor óta. Nem kevés munkát fektettünk bele, hogy elérjük céljainkat, és nem kevés izzadságot hagytunk ott mindannyian az edzőteremben, hogy napról napra fejlődjünk és átlépjük saját határainkat. img_4989De mint minden év, ez sem csak saját magunkról szólt, hanem a közösség építéséről is. Tavasszal 2 napos dojo-edzőtábort szerveztünk Jásdon és jó néhányan voltunk jelen az idei nyári táborban is Egerben. Novemberben kirándulást tettünk a Normafánál, októberben és decemberben nemzetközi versenyeken meghívott bemutató csapatként képviseltük a Kelemen Ryu-t. Szép számmal gyarapodott közösségünk ebben az évben új tagok és az utánpótlást jelentő utódok formájában is 🙂 El kellett azonban köszönnünk hosszabb-rövidebb időre néhány társunktól, akiket bár külföldre sodort az élet, időnként mindig visszatérnek hozzánk. img_4988Decemberben tartotta Szövetségünk a tisztségválasztó küldöttgyűlését. Büszkék lehetünk rá, hogy ez évtől Dojonkból négyen is elnökségi vagy az elnökséget segítő pozíciót töltenek be. A december 30-án megtartott évzáró vacsora egy remek alkalom volt, hogy együtt búcsúztassuk el ezt a tartalmas, szép évet, újabb célokat tűzzünk ki 2017-re, és megalapozzuk további közös programjainkat. A megemlített eseményekről szóló beszámolók az alábbi linkeken találhatóak: Beszámoló a Dojo vizsgáról Beszámoló az országos vizsgáról - április Beszámoló az országos vizsgákról - november Beszámoló a danvizsgákról Beszámoló a jásdi táborról Beszámoló a nyári edzőtáborról Beszámoló az őszi kirándulásról Beszámoló a bemutatókról - október Beszámoló a bemutatókról - december Beszámoló a tisztségújító küldöttgyűlésről

Ezúton is kívánunk mindenkinek sikerekben, egészségben gazdag új évet a Szui Ryú Dojo nevében!

48004-szilveszter-2017